skip to Main Content
+36-20 429 9080 judit@elsolepesek.com 2800 Tatabánya, Aradi vértanúk tere 2. Fsz.

Bemutatkozás

Mikla Bernadett vagyok, 2002-ben végeztem gyógytornászként Zalaegerszegen, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. Kezdetben Zalaegerszegen, a Megyei Kórház Fizioterápiás Osztályán dolgoztam, majd képesítést szereztem a nyiroködémás betegek kezelésére, és a kórház Nyiroködémás szakrendelésén láttam el a pácienseket.

2008-ban költöztem Tatára, ahol a helyi kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztályán dolgoztam. Közben egyre inkább érlelődött bennem az igény, hogy kicsikkel foglalkozzam, amihez a legjobb útnak a Dévény-módszer elsajátítása tűnt. 2015 januárjában fejeztem be a 2 éves posztgraduális képzést. Azon szerencsések közé tartozom, aki még személyesen tanulhatott Dévény Annától, aki nemcsakhatalmas szakmai tudását és tapasztalatát, hanem a lelkét is beletette az oktatásba. Munkámat az ő szellemiségéhez méltón szeretném folytatni.

Elérhetőség: +36303753210

A Dévény módszerről

A módszer nevét kidolgozójáról, Dévény Annáról kapta. (1935-2017).

Dévény Anna gyógytornász, művészi torna-szakedző, aki által mind a szakma, mind pedig a betegek felbecsülhetetlen kincset kaptak. Fél évszázados szakmai tapasztalatot, rengeteg munkát és küzdelmet fektetett módszerének kidolgozásába és folyamatos fejlesztésébe.

A módszer teljes neve Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer (DSGM). Ez két nagy tevékenységi területet ölel fel: a speciális manuális technikát és a mozgásfejlesztést. Dévény Anna a korábbi rehabilitációs módszerektől eltérve új alapokra helyezte a tevékenységét. Elválasztja a fejlesztés és gyógyításfogalmát. Gyógyítás a működés helyes beindítása, képessé tevés, a fejlesztés pedig a már beindított helyes működés finomítása. A sorrend nem felcserélhető, mivel a mi nem működik, azon nincs mit finomítani!

A gyógyítás a speciális manuális technika (SMT) révén valósul meg. Ez hatásmechanizmusát tekintve egyrészt az izom, ín-, és kötőszöveti rendszer természetes szöveti állapotát és normál helyzetét állítja helyre (mechanikai hatás), továbbá az izmokban, inakban és izom-ín átmenetekben halmozottan előforduló idegvégződősek direkt ingerlésével idegrendszert direkt stimuláló hatást érünk el.

A speciális manuális technika a svéd, vagy orvosi masszázstól szemléletében és gyakorlatában is gyökeresen eltér.

Hogyan történik a kezelés?

A Dévény kezelés a fent leírt SMT kezelést jelenti.

A kezelést csecsemő vagy kisgyermek különböző testhelyzeteiben mind statikusan, mind pedig mozgás közben végezzük, finom erőadagolással, mindig igazodva a gyermek aktuális állapotához.

A kezelés általában 50-60 perc és mindig szülő jelenlétében történik.

Mikor, kinek ajánlott a kezelés?

A kezelés univerzális hatása miatt legtöbb mozgásszervet érintő kórképnél hatékonyan alkalmazható. Leggyakrabban születéskori oxigénhiányos állapot, izomtónus zavarok, szopási problémák, tartási rendellenességek, ortopédiai elváltozások és megkésett mozgásfejlődés miatt veszik igénybe a kezeléseket. Beszédzavaroknál, logopédiai problémáknál szintén jó hatással alkalmazható a terápia.

Mit vesz észre a szülő, mik lehetnek a tünetek?

  • szoptatási nehézségek
  • csecsemő nem szeret a hasán feküdni, nem emeli a fejét hason
  • tartási aszimmetriák (ferde fejtartás, „kiflizés” törzsben)
  • csecsemőt nehéz fogni, feszeng ölben
  • mozgásfejlődés megkésése
  • szabálytalan mozgáskivitelezés
  • feszes tapintatú izomzat, nehézkes öltöztetés, fürdetés, pelenkázás
  • túl laza, hypoton jellegű izomzat.

Az agy plaszticitása miatt a kezelés szempontjából kiemelt jelentősége van az első 5 hónapnak.

Természetesen a későbbi életkorokban is hatékony az SMT kezelés.

A DSGM módszerről részletesen lehet olvasni a Dévány Anna Alapítvány hivatalos honlapján.

Back To Top